A mezőgazdaság nehéziparának számító állattartáson belül mindig is a fejés volt az egyik legfárasztóbb munka, ezért a szakemberek már a 19. század vége felé keresték ennek a gépesítési lehetőségeit. Kezdetben mechanikus berendezésekkel próbálták a kézi fejést utánozni. Az első, a maihoz hasonló elven működő fejőberendezések 1902-ben készültek el Angliában és az Egyesült Államokban.

A ma használatos fejőgépeken lévő fejőkelyhekhez és pulzátorokhoz hasonlókat az 1920-as évektől kezdtek alkalmazni, amelyekkel már kíméletesen és hatékony módon lehetett gépi úton fejni.

Az évek során a gépi fejéssel szemben hamarosan megfogalmazódtak az alapvető követelmények, így például az a legfontosabb, hogy a tőgyben lévő tejet a lehető legrövidebb időn belül a legnagyobb mértékben fejje ki. Ne befolyásolja a kifejt tej minőségét és ne okozzon tőgysérülést. Természetesen ezen elvárások teljesítéséhez a tehénállománynak is közel azonos fejéstechnikai paramétereket kell teljesíteni (közel azonos tőgyformák és méretek, illetve bimbóátmérők, azonos kapacitású tőgynegyedek, stb.). A jól működő fejőgép többnyire a borjú szopását utánozza, ami nyomó- és szívóhatást fejt ki a tőgybimbókon keresztül a tőgyre, miközben a száj melegével stimulálja a tőgyet. Ez utóbbira a fejőberendezések nem képesek, ezt a hiányosságot a tőgy jobb előkészítésével, a fejés előtti koncentráltabb ingerhatásokkal lehet ellensúlyozni.

Robotizált tehénistállók

Istállóban, kötötten tartott tehénállomány esetén, létszámtól függően alkalmazzák a sajtáros, a tankos és a tejvezetékes fejőberendezéseket. A nagyobb létszámú kötetlen tartásos tehenészetekben a fejőtermi és a fejőházi berendezések terjedtek el, amelyek párhuzamos, soros (tandem), halszálka (polygon, trigon), illetve körforgó vagy karusszel (tandem, halszálka, radiális) elrendezésű fejőállásos rendszerek lehetnek. Kisebb (100-200-as állományú) kötetlen tartású létszámnál főleg külföldön egyre inkább terjednek az egy- és kétállásos fejőrobotok és már megjelentek a nagyobb (600-800-as) tehénállományt is kiszolgálni képes, csoportosan üzemeltetett fejőházi robotok, illetve robotokkal kiszolgált fejőkarusszelek is. A robotizált (takarmánykiosztó, trágyaeltávolító, szellőzés és a világítás szabályzó, stb. robotokkal üzemeltetett) tehénistállóknak pedig fontos részei a tehenek egészségügyi állapotát is folyamatosan ellenőrző fejőrobotok, amelyeket az állatok önállóan, szabadon kereshetnek fel, napközben akár többször is.

Külön csoportot képeznek a mobil, áttelepíthető fejőberendezések, amelyek főleg a legelőn tartott állatok fejésénél használatosak. Zömében kerekeken gördülő, 6-12 párhuzamos fejőállást és azok kiszolgálásához szükséges fejőgépeket, vákuum rendszert, tejkezelést, mosóberendezést, abrakadagoló és felvezető egységeket tartalmazó mobil egységek, amelyekkel követhető a tehenek áttelepítése a legelőn.

A fejőberendezés műszakilag és technológiailag összetett rendszer, amelynek legfőbb egységei: a fejőkészülék, az azt kiszolgáló vákuum rendszer, a tejfogadó és kezelő, valamint a mosó- és tisztító egységek, abrakadagolók és önitatók, illetve azok kiszolgálását végző mérő-, szabályozó berendezések és automatikák.

A fejőkészülékek legfontosabb egységei a kétterű fejőgumik, a pulzátor, a tejvezeték, a pulzátortömlő és a tejgyűjtő kollektor. Ezek felépítése és működése döntően befolyásolja a fejés minőségét és hatékonyságát. A fejőgumik típusát, méretét (átmérőjét és hosszúságát) az állományra jellemző tőgybimbók méretéhez kell megválasztani. A fejésnél rendkívül fontos a szívó- és szorító ütemrészt végző pneumatikus vagy elektromos pulzátorok esetében a működési állandóság és a szabályozhatóság. Ebből a szempontból kedvezőbbek az elektromágneses pulzátorok. A kollektorok gyűjtik össze a négy tőgynegyedből a szívásütemben kifejt tejet, ezért akkora térfogattal kell rendelkezniük, hogy képesek legyenek azt telítődés nélkül befogadni és a tejvezetékben továbbítani. Fontos, hogy a fejőkészülék levétele esetén, a szennyeződések megakadályozása érdekében, automatikusan elzárják a tej útját a tejvezeték felé. A fejőkészülékek működéséhez nélkülözhetetlenek a szívólevegőt előállító és szolgáltató vákuumszivattyúk és szabályzó egységek, amelyek 50 kPa üzemi vákuumot képesek előállítani, légszállításuk pedig a kiszolgáló fejőkészülékek számától függ. A fejőberendezések légtechnikai paraméterei döntő mértékben befolyásolják a fejés minőségét.

Felépítésük és működésük

Sajtáros fejőberendezések

Kötött tartású tehénistállókban alkalmazhatók. A kisüzemi fejőberendezéseknek két változata terjedt el. A stabil sajtáros berendezésnél a vákuumrendszer fixen kiépített az istállóban. Fejéskor a fejőkészüléket és a tejgyűjtő sajtárt viszik egyenként a tehenekhez, illetve külön-külön csatlakoztatják a vákuumvezetékhez. A mobil sajtáros fejőberendezésnél a teljes berendezés (vákuumszivattyú, sajtár, fejőkészülék) talicskaszerűen, kerekeken tolható a tehenekhez. A kétféle megoldás közül ez utóbbi egészen kis létszámú (10-20-as) tehénállománynál vehető figyelembe.

Tankos fejőberendezések

A vákuumhálózattal rendelkező kötött tartású, de már nagyobb (30-50-es) létszámú tehenészetekben több fejőkészülékkel felszerelt tankos fejőberendezések is használhatók, amelyeknél a kifejt tej kerekeken gördülő tejgyűjtő tartályába kerül, melyben el is szállítható a tejhűtő-tároló berendezésekhez.

Tejvezetékes fejőberendezés

Ezek a legnagyobb létszámú, kötött tartású tehenészetekben kiépített vákuumhálózatok és tejszállító vezetékek esetén vehetők számításba. A rendszerbe egyidejűleg több fejőkészülék köthető, amelyek a kifejt tejet a tejvezetéken keresztül közvetlenül a tejházba, tejhűtőbe, illetve a tárolókba juttatják. A tejvezeték keresztmetszete a hosszától, az egyidejűleg működő fejőkészülékek számától és az időegység alatt kifejt tej mennyiségétől függ, amelyre megfelelő osztással kell kiépíteni a fejőkészülékek csatlakozásait. A tej szállítása a tejvezetékben vákuummal történik, ezért a vezeték végét vákuumoldóval vagy tejleválasztóval kell felszerelni.

Fejőtermi és fejőházi fejőberendezések

A nagy létszámú, kötetlen tartású tehénállomány fejésére terjedtek el, amelyek külön egységet képeznek az istállóktól. A fejőtermet vagy fejőházat az istállóból odaterelt tehenek keresik fel és a fejés csoportokban, többállásos fejőberendezésekben történik, naponta kétszer esetleg háromszor.

Többféle elrendezésű fejőállásos fejőházakkal lehet találkozni a gyakorlatban. A párhuzamos fejőállásos rendszerekben a tehenek a fejőfolyosóra merőlegesen helyezkednek el, a beállásukat kapukkal vezérlik. A tőgy kezelése a két láb között, hátulról történik. A fejőállások sűrű elrendezésűek, a két tőgy és fejőkészülék közötti távolság csupán 0,8-1 méter. Jellemzően 2x16, 2x20 illetve 2x32 állásos kivitelben készülnek.

A soros vagy tandem fejőállásos fejőházakban a tehenek a fejőfolyosóval párhuzamosan helyezkednek el. Egyszerű az állatok be- és kihajtása, de nagyok (2,5 m) a készülék közötti távolságok. A fejést végző dolgozók kihasználása rosszabb, de kiváló lehetőséget ad az állatok ellenőrzésére. Általában 2x3, 2x4 vagy 2x5 állásos kivitelben épülnek.

Az egyik legelterjedtebb a halszálkás fejőállás elrendezés a fejőházakban a világon. A fejőfolyosóra halszálka formában (30-36 fokos szögben) elrendezett fejőállások jó hozzáférést biztosítanak az állat és az 1,2-1,4 méter távolságra lévő fejőkészülékek kezeléséhez. Egy fejő 6-8 fejőkészüléket is képes kezelni, kedvező fejési teljesítmény érhető el vele. Többnyire 2x6, 2x8, 2x10, 2x12, 2x16 vagy 2x24 állásos kivitelben alkalmazzák. A halszálkás állások különböző elrendezésével alakíthatók ki Polygon és a Trigon elrendezésű fejőházak.

A legnagyobb tehénállományok esetében a leginkább élőmunkatakarékos körforgó vagy karusszel fejőállásokat alkalmazzák, amelyeknél a fejőállások síneken és kerekeken körbe forgó padozaton kapnak helyet. A fejők által használt kezelőtér általában a körgyűrű (karusszel) belső (halszálkás és tandem elrendezésnél), ritkábban a külső oldalán (radiális rendszernél) kap helyet. Mivel ebben az esetben az állások - a tehenekkel együtt - mozognak és a kezelők gyakorlatilag helyben maradnak, ezáltal hatékonyabban végezhetik a munkájukat. A körforgó rendszerű fejőberendezések 40-70 fejőállással készülnek egy vagy két beléptető és kiléptető kapuval.

A fejőrobotok is rendszerint külön, vagy elkülönített fejőteremben, illetve fejőházban kapnak helyet és a legtöbb fejőállás elrendezésnél használhatók. Mégis a leggyakrabban a stabil tandem (Lely, GEA Westfalia), illetve a körforgó halszálkás (DeLaval) rendszereknél lehet velük találkozni. Az egy-két fejőrobotos rendszerek napi 70-120 tehenet képesek egyenként megfejni. A 6 állásos tandem fejőállásoknál a kezelőfolyosón mozgó robot naponta 200-300 tehenet is képes kiszolgálni. A fejőkarusszelekben dolgozó 2-4 robottal akár 600-800 tehén fejése is megvalósítható (DeLaval).

Kiegészítők és tartozékok

A fejést megelőzően, a fejőkészülék felhelyezése előtt fontos feladat a tőgy megtisztítása, mosása, illetve fertőtlenítése, szárítása, amely részben automatizálható, részben a fejők által elvégzendő feladat. A várakozókban és a zsúfolókapuknál történhet meg a tőgyek előmosása. Kézi mosóberendezéssel a fejőállásokban a tőgyek tisztára mosása, majd a fertőtlenítéses szárítása történik. A gondos tőgykezelés a tej minősége szempontjából rendkívül fontos. A fejőrobotok is többlépcsős tőgytisztítást és fertőtlenítést végeznek a fejőkészülék felhelyezése előtt.

Az egyedenként kifejt tej mérésére, a fejőberendezéseken lévő tejmennyiség-mérőket alkalmazzák, amelyek folyamatos vagy szakaszos üzeműek lehetnek. A vakfejés kiküszöbölése érdekében előtérbe kerülnek a fejőkészülék-levevő automaták. Ezek érzékelik a tejfolyás csökkenését, elvégzik az utófejést, elzárják a fejővákuumot és leemelik, majd alaphelyzetbe állítják a fejőkészüléket. Ezzel megszűntethető a vakfejés, amely a tőgybimbók deformációjához, illetve tőgygyulladáshoz vezethet, és mivel a személyzetnek erre nem kell figyelmet szentelni, az automata hozzájárul a fejés teljesítményének növekedéséhez is. A leggyakrabban a húzóköteles vagy ellensúlyos fejőkészülék-levevő automatákat használják.

A fejőberendezéseknek nélkülözhetetlen részei a fejőkészülékek automatikus öblítésére és a fejőberendezések, illetve a teljes fejési rendszer tisztítására alkalmas programozható mosóberendezések. A készülék öblítését az automata minden készülékáthelyezés előtt elvégzi, tisztítófolyadék és/vagy sűrített levegő segítségével. A teljes rendszer átmosását, pedig programozható automaták végzik a fejések után vizes átöblítéssel és lúgos tisztítófolyadékkal. Egyes lerakódások csak savas bázisú tisztító folyadékkal távolíthatók el. Ehhez szükség lehet heti egyszeri, esetleg többszöri savas átmosásra is. Minden mosás után vizes öblítést kell alkalmazni, amelyet a fejés előtt célszerű megismételni.

Dr. Hajdú József