A búza idei termésátlaga az elmúlt öt év csúcsát jelenti

A VM rendelete alapján e statisztikai adatok képezik az alapját a kárenyhítési eljárásnak, illetve a mezőgazdasági biztosítási szerződéseknek.
Régiónkénti bontásban a legmagasabb búza termésátlag Dél-Dunántúlon volt, 5510 kg-mal, míg a legalacsonyabb 4240 kg a Közép-magyarországi régióban.
A hét régióból ötben az országos átlag alatti volt a búza termésátlaga, és mindössze kettőben volt magasabb (Ny-Dunántúl: 4710 és D-Dunántúl: 5510).
Ha a megyéket tekintjük, a listavezető Tolna megye 5840 kg-mal, míg a legalacsonyabb átlag Komárom-Esztergom megyében volt, ahol a búza hektáronkénti terméshozama mindössze 3540 kg-ot tett ki az idén. A 19 megyéből 12-ben volt alacsonyabb az országos átlagnál.
Az elmúlt 3 év termésátlaga országosan 4190 kg-ot ért el, míg az elmúlt 5 évet tekintve ez a szám 3930 volt. Vagyis az idei 4630 kg/hektáros búza termésátlag kiemelkedik.
A KSH szerint az idén összesen 1,088 millió hektárról takarítottak be búzát a magyar gazdák. Ez 17 ezer hektárral több mint 2012-ben, és 110 ezerrel haladja meg a 2011-es terület nagyságát. Ugyanakkor 60 ezer hektárral elmarad az elmúlt 7 év csúcsát jelentő 2009-es esztendőétől. A régiók közül a legnagyobb búza termésterület hagyományosan a Dél-alföldié volt az idén is, 243 ezer hektárral, míg a legkisebb a Közép-magyarországié 64 ezer hektárral.
■