A sertéságazat modernizációja nem cél, hanem eszköz. A változtatásokat úgy kell véghezvinni, hogy azok egyszerre eredményezzék a kis-, és közepes vállalkozói réteg, valamint a versenyképes nagyvállalkozói kör kialakulását - mondta Dr. Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A sertéstartás, mint nemzetgazdasági stratégia című előadásában az államtitkár felidézte, hogy a rendszerváltozás idején a kis-, és közepes gazdaságok sorra eltűntek. A szocializmus a látszateredmények ellenére ugyanis ellehetetlenítette őket.

Ráadásul hamar kiderült, hogy 1990 után a nagyüzemeink sem bírták a versenyt: az Európai Unió fejlett országaival szemben tőkeszegények, technológiailag elmaradottak voltak, miközben közigazgatásunk sem állt a helyzet magaslatán: sok esetben fölöslegesen hoztak olyan szabályokat, amelyek még gátolták is a fejlődési lehetőségeinket.

Mint mondta, nem törvényszerű, hogy ez így alakult és hátrányos helyzetbe kerültek a magyar sertéstartók, hiszen hazánkban az ágazatnak a török korig visszanyúló erős hagyományai vannak. Ennek ellenére az évezredfordulóra sertés-exportőrökből importőrök lettünk, miközben adottságaink nem változtak érdemben. Száz esztendeje még a világ ötödik legnagyobb sertés-exportőrei voltunk. Eljött az idő a változtatásra - szögezte le az államtitkár, aki szerint az agrártárca mindezt felismerve hirdette meg sertés-stratégiáját, célul tűzve ki, hogy a létszámot néhány év alatt megduplázza, amely hatmillió sertést jelent. Az előrejelzések szerint a világ sertéshús-igénye jelentősen nő. A jelenlegi 110 millió tonna termelés 2020-ra várhatóan 120 millióra nő majd. A magyar termelés évente 0,5-0,8 millió tonna, s ha ezt megduplázzuk, akkor is csak a világ össztermelésének maximum egy százalékát tudjuk kibocsátani. Ezért eldöntendő kérdés, hogy a csúcstechnológiákat működtető országokkal próbálunk-e versenyezni, vagy megkeressük azt a piaci rést, ahol a tömegtermék előállítása helyett különleges igényeknek tudunk megfelelni.

■